Nagy utazás előtt a kék oroszlánok

A hétfői, első fordulóban elért diadal után pénteken már újra pályára lépnek a kecskeméti élvonalbeli futsalosok. A kék oroszlánok Nyírbátorba utaznak a bajnokság folytatásában.

A szezonnyitót sikerrel vette a jelentősen átalakult és megfiatalodott az SG Kecskemét Futsal. Az Aramis SE elleni 4-3-as siker kellő önbizalmat és lendületet adhat a folytatásra számukra, ám a második fordulóban egy igen kellemetlen ellenfélhez utaznak, ráadásul 300 kilométeres túra is vár rájuk.

A Nyírbátor sem kesereghet, hiszen az előző szezonban kiharcolták a bennmaradást, idén pedig új vezetőedzővel, a korábban Debrecenben dolgozó Elek Gergővel vágtak neki a munkának. Hétfőn egészen a 39. percig úgy tűnt, hogy meglepetésre pontot tudnak elcsenni az MVFC Beretttyóújfalutól, de végül a szimpatikus vesztes szerepét kellett, hogy magukra öltsék (2-1).

Marko Gavrilovic sportigazgató várakozásai a pénteki bajnoki előtt:

A hétfői szezonnyitón elért siker után gyorsan jön az újabb megmérettetés számunkra a válogatottak edzőtábora miatt. Van pár dolog, amin finomítottunk az előző meccshez képest, és természetesen specifikusan készülünk a Nyírbátor játékára. Nem számítok könnyű ütközetre, mert ellenfelünk az előző körben megmutatta erejét, szoros meccsen maradt alul csak az MVFC Berettyóújfalu ellen. Péntekre készen fogunk állni, és a legjobb játékunkat kell megvillantani, hogy elhozzuk a győzelemért járó egységeket.

Nyírbátori SC – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI, 2. forduló
2023.08.18., 19:00 @ Nyírbátor Városi Sportcsarnok

advanced-floating-content-close-btn