Menni tovább a kijelölt úton

A hétfői, DEAC elleni siker után pénteken már Budaörsön lép pályára az NBI felsőházában az SG Kecskemét Futsal alakulata. A hírös városiak győzelem esetén még tovább növelhetnék előnyüket a dobogóért folyó csatában.

Két döntetlen és egy kecskeméti győzelem eddig a mérleg az Aramis ellen az idei versenykiírásban. A kék oroszlánok feltett szándéka, hogy most is sikerrel járjanak, noha ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat. A hét elején az Aramis ugyanis megmutatta, hogy hiányzói ellenére is kompakt csapat, Berettyóújfaluban csak egyetlen góllal maradtak alul.

Az SG Kecskemét Futsal 12 ponttal a tabella 3. helyéről várhatja az ütközetet, míg a budaörsi alakulat 6 ponttal a 6. helyen áll a felsőházban.

Marko Gavrilovic sportigazgató nehéz összecsapásra számít pénteken este: -Mindkét csapat számára fontos mérkőzés lesz a pénteki. Az Aramis erejét mutatja, hogy a sérültjeik ellenére is megszorongatják ellenfeleiket. Jómagam is egy nehéz ütközetre számítok ellenük. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd ellenünk is. Jelenleg 6 pont előnyünk van velük szemben a felsőházi küzdelmekben, és az a feltett szándékunk, hogy ez tovább gyarapodjon. Maximális koncentrációra lesz szükségünk, hogy megszerezzük a győzelmet. Bízom a csapatomban és a sikerben. Szeretnénk jó szájízzel várni a május elsejei, Berettyó elleni hazai folytatást.

Aramis SE – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI, felsőház 7. forduló
2023.04.28., péntek 19:50
Aramis SE Futsal Csarnok

aktuális tabella

advanced-floating-content-close-btn