Megvan az első siker

Roppant fontos győzelmet aratott Nyírbátorban az SG Kecskemét Futsal, ezzel megszerezte első győzelmét és pontjait az NBI-es futsal bajnokságban.

Kiválóan kezdett a Kecskemét, és már az első percben vezetést szereztek formás támadást vezetve, Suscsák volt a befejező, 0-1. A center aztán egy kapuból felívelt labdából újra eredményes tudott lenni a 6. minutumban, 0-2. Ezt követően sem ült le a mérkőzés, nagy iramban folytatták a csapatok, és bizony Krajcsinak is akadt már ekkor több feladata a hírös városi kapuban. A 16. percben pontos volt a befejezéssel az SG Kecskemét, és Biró révén már 0-3-ra vezettek. Középkezdés után szinte egyből jött Bartha válasza, sőt nem sokkal később Szentes Biró is betalált, kapaszkodott tehát a házigazda Nyírbátor, 2-3. Krajcsi lépett fel aztán mezőnybe, majd a létszámfölényes szituációt jól használták ki, Tomic a kapussal szemben nem remegett meg, így 2-4-gyel mehettek szünetre a felek.

Hasonló volt a forgatókönyv a folytatásban is, mint az elsőben, hiszen korán érkezett az újabb kecskeméti gól: Haász volt higgadt, 2-5. Riadót fújtak a házigazdák, és megbüntették a kecskeméti védelmi kihagyásokat. Nagy Bence a 27. percben kétszer is villant, és egy találatra olvasztotta a differenciát, 4-5. Az SG Kecskemét Futsal csapatkapitánya, Pál Patrik a legjobbkor adott csattanós választ, a 28. minutumban 4-6-ra módosult az eredmény. Krajcsit kellett kényszerű okokból lecserélni, a nyáron érkező Csikós állt be helyére a kapuba. A fiatal kapus kiválóan teljesített, mint ahogy a hírös városi védelem is jól zárt, állták a sarat a létszámfölényes taktikát előhúzó nyírségiekkel szemben.  Nagy Bence a 40. percben még egy szépségtapaszt jegyezhetett, ám másra nem maradt idő, így 5-6-ra nyert az SG Kecskemét Futsal, ezzel megszerezve az első egységeket a pontvadászatban.

Marko Gavrilovic sportigazgató:  Fontos sikert arattunk, úgy gondolom, hogy megérdemelten. A mérkőzés során többször is vezettünk 2-3 góllal, de gyermeteg hibákat vétettünk védekezésben, így vissza tudott jönni a meccsbe ellenfelünk. Az első két fordulóban sok gólt kaptunk, ez nem fog beleférni a folytatásban, ha sikeresek akarunk lenni, ezért ezen a fronton mindenképpen lesz mit javulnunk. Dolgozunk tovább, ám hárman is mennek a válogatott edzőtáborába, így nehéz dolgunk lesz az edzéseken, kevesen leszünk létszámban. Mindent megteszünk, hogy majd két hét múlva, a Nyíregyháza ellen is jól tudjunk teljesíteni. Egyelőre még messze vagyunk attól a formától, ami a tavalyi ezüstérmet eredményezte, de azon leszünk, hogy napról napra jobbak legyünk.

B-KERÉP Nyírbátori SC – SG Kecskemét Futsal 5-6 (2-4)
Férfi futsal alapszakasz, 2. forduló
2024.08.16. péntek 19:00 @ Nyírbátori Városi Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzői: Suscsák 2, Biró, Tomic, Haász, Pál.

https://futsalhungary.hu/meccs/1961149

advanced-floating-content-close-btn