Meggyőző játékkal maradt Kecskeméten a 3 pont

A vb-selejtezők előtti bajnoki fordulóban a Rubeola FC Csömör együttesét fogadta a Messzi István sportcsarnok az SG Kecskemét Futsal alakulata. A kék oroszlánok már az első percben vezetéshez jutottak, és pár perc “képszakadás” kivételével végig lehengerlően játszottak, és megérdemelten nyerték meg az élvolnalbeli bajnokit.

Ahogyan az várható volt, a kecskemétiek már az elején nyomás alá helyezték az újonc vendégeket, és egy szögletet követően Hadnagy révén már az első percben megvolt a vezetés, 1-0. Ezután sem állt visszább a hírös városi gárda, sorra dolgozták ki a lehetőségeket. Egy-egy megvillanása a Csömörnek is volt, Rigó viszont magabiztosan hárította ezeket. A túloldalon is bravúrokra volt szükség, hogy ne változzon a differencia: Mánya, Biró és Sánta is próbára tette a vendég kapust. Az első felvonás derekán még mindig csak egy gól volt a differencia, noha a helyzetek alapján már három vagy négy is lehetett volna közte. A 11. minutumban azonban Ristic átlövése utat talált a lábak között a hálóba, ezzel 2-0-ra módosítva az eredményt. Nem sokkal később azonban a Rubeola FC egy ellentámadásból szépített, Józsa helyezte be a kipattanót, 2-1. Vérszemet kapott a vendég gárda, és Gál egalizálhatott is volna, Rigó viszont óriásit védett. Időt kért a kecskeméti szakmai stáb hat perccel a félidő előtt, hogy rendezzék a sorokat. Biró hallgatott is az intelmekre, pazar cselek után iratkozott fel a gólszerzők listájára, 3-1. Két minutum sem telt el, már kettő találat állt a neve mellett: Ristic labdaszerzés után kihagyhatatlan helyzetbe hozta az erdélyi futsalost, 4-1. Lendületben maradt a Scoregoal, a 19. percben Pál bombázott a kapuba szép akció után, 5-1.

Ott folytatódott a szünet után a meccs szinte, ahol abbamaradt. Hadnagy volt jókor, jó helyen, s már öt góllal mentek a hazaiak a 21. percben, 6-1. Szinte rögtön utána újra megvillant: Pál centerezésére érkezett jó ütemben, 7-1. A csömöri gárda becsülettel küzdött, igyekeztek kozmetikázni, és Nyergesnek résen kellett lennie a kapuban, hogy ne változzon az eredmény. Az első percek gólzápora után csend következett, a tempó viszont kicsit sem hagyott alább. A 32. minutumban vonalig játszotta az akciót a Scoregoal, újfent Hadnagy volt eredményes, 8-1. Két perccel később egy rögzített szituáció után Józsa lökete a rövidbe vágódott, 8-2. Egy ártatlan ütközés után Beteschek maradt földön a bokáját fájlalva, és végül a csapattársaknak kellett letámogatni a pályáról. Több izgalmat már nem tartogatott az összecsapás, ám aki kilátogatott, egy lüktető iramú, sokgólos meccset láthatott.

Marko Gavrilovic sportigazgató: – Úgy gondolom, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, egy pár perc kivételével. 2-0 után gyorsan lehetett volna 3-0 is, de rossz döntést hoztunk, és egy ellentámadásból büntetett a Rubeola. Ott volt egy kis képszakadás a játékunkban, és 2-2-re is zárkózhatott volna lelkes ellenfelünk. Időt kértünk, rendeztük a sorokat, és utána már domináltunk ismét. Megérdemelten győztünk, mert ma nagyon jó játékot mutattunk be. Dolgoznunk kell tovább alázattal és elszántsággal, mert a válogatott szünet után fontos megmérettetések várnak ránk.

SG Kecskemét Futsal – Rubeola FC 8-2 (5-1)
Férfi futsal NBI alapszakasz 6. forduló
Ű2022.09.29., csütörtök 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Jegyzőköny: https://futsalhungary.hu/meccs/1739223

advanced-floating-content-close-btn