Maximális koncentráció kell az ELTE-BEAC ellen is

A férfi futsal NBI negyedik fordulójában az eddig egy pontot szerző, újonc ELTE-BEAC lesz az SG Kecskemét Futsal vendége. A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapásra kiemelten készül a hírös városi klub, és nyereményjátékkal is várják a szurkolókat.

A Facebookon meghirdetett játékon futsallabdát lehet nyerni. A részletek itt olvashatóak: https://www.facebook.com/photo?fbid=513017124157848&set=a.476495897809971

A két együttes gyökeresen más célokkal vetette bele magát a pontvadászatba. A fővárosiak célja a bennmaradás kiharcolása, míg az SG Kecskemét a felsőházba, és onnan minél tovább szeretné magát verekedni az NBI-es küzdelmekben.

Ennek megfelelően a kék oroszlánok 7 ponttal, a 3. helyről várhatják az összecsapást, míg az ELTE-BEAC a 11. pozícióból, egy szerzett egységgel.

Marko Gavrilovic sportigazgató szerint ugyan ők az esélyesek, ám a maximumot kell ezúttal is nyújtani, hogy megszerezzék a győzelmet: -Az előző meccsén az ELTE egy kiélezett csatát vívott a Csömörrel, és a lehetőségeik is megvoltak, hogy győzni tudjanak, végül döntetlenre végeztek. Az ő céljaik mások, mint a mieink, mi a felsőházért küzdünk, ők pedig a bennmaradásért. Az idei évadban minden egyes pontnak kiemelt jelentősége van, úgyhogy egyértelmű célunk, hogy megszerezzük hazai pályán a három egységet. Mi vagyunk az összecsapás esélyesei, de a maximumot kell most is nyújtanunk, hogy érvényesíteni tudjuk a papírformát. A pénteki játéknap miatt bízom benne, hogy még többen kilátogatnak a meccsre, és jó játékkal és győzelemmel örvendeztethetjük meg szurkolóinkat!

SG Kecskemét Futsal – ELTE-BEAC
Férfi futsal NBI alapszakasz 4. forduló
2022.09.09., péntek 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

Live Stream: