Második fázisába lépett a Katona Gimnázium új sportcsarnokának építése

Látványosan épül a Katona József Gimnázium új tornaterme. A sportcsarnok mind az intézmény, mind Kecskemét életében fontos szerepet tölt majd be. A munkálatokat csütörtök délelőtt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is megtekintette.

Nagyon jól haladnak a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán épülő sportcsarnok építési munkálatai. Ma délelőtt a városvezető is a helyszínre látogatott. Szemereyné Pataki Klaudia kiemelte: a gimnázium és a város sportéletében is komoly lehetőségeket ígér az új sportcsarnok létrejötte. A sportcsarnok az élsport mellett a diáksport és a szabadidősport bázisa is lesz – adta hírül a hiros.hu.

“Egy olyan multifunkcionális közösségi tér alakul itt ki, ami azon túlmenően, hogy egy nagyon kulturált sportolási lehetőséget tud biztosítani, közösségi alkalmak, rendezvények, akár szalagavatók számára is alkalmas helyszín lehet, tehát sokféle kihasználtsága lehet a gimnázium és a város lakosai részéről is ennek az új létesítménynek” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

A 936 millió forintos beruházást 30 százalékos önkormányzati és 70 százalékos TAO-forrás teszi lehetővé. Kecskemét önkormányzata 280 millió forintos önerővel támogatja a kivitelezést.

A több mint 1700 négyzetméteres bruttó alapterületű csarnokban nem csak futsal, röplabda, kézilabda és kosárlabda edzéseket, mérkőzéseket lehet majd tartani, de a Katona József Gimnázium életét is nagy mértékben megkönnyíti, hiszen a meglévő tornaterem nehezen tudja biztosítani a 720 diák testnevelés óráit, edzéseit. A beruházással egy 40 éves álom válik valóra.

Az építkezés a második fázisába lépett, a finommunkák folynak, a padlófűtés kialakítása és a szigetelés. Dr. Vercz Tamás, a Score-Goal Szabadidősport Kft. ügyvezetője elmondta: a következő napokban 800 négyzetméteres komplex faparketta borítású pályát fog kapni a csarnok.

A tervek szerint a sportcsarnok 2023 tavaszára készül el.