Marokkó ellen edzőmeccseltek Aleksicék

Az SG Kecskemét Futsal játékosa, Ninoslav Aleksic is meghívót kapott a világbajnokságra készülő szerb futsalválogatott két, Marokkó elleni edzőmeccsére.

Az első összecsapáson az afrikaiak nyertek 8-4-re, majd a “visszavágón” 3-3-as döntetlen született. Aleksic mindkét mérkőzésen pályára lépett.

“A marokkói válogatott nagyon egységes csapat, évek óta ugyanazzal a kerettel dolgoznak. Nálunk volt némi változtatás, és az első meccsen ez érzékelhető is volt, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nem volt négy gól a két együttes között. A második találkozón reálisabb eredmény született. Augusztus végén még lesz egy válogatott összetartás a világbajnokság előtt, akkor a brazil válogatott lesz az ellenfél. Úgy gondolom, hogy a szeptemberi vébére a legjobb formát fogjuk tudni hozni” – nyilatkozta az éppen a tihanyi edzőtáborba tartó Ninoslav Aleksic.

fotó: fss.rs

advanced-floating-content-close-btn