Mánya: Örülünk, hogy ország-világ előtt mutathatjuk meg magunkat

Nyolc meccs óta nem talált legyőzőre az SG Kecskemét Futsal csapata, és ezen fordulók alatt is csak egyszer hullajtottak pontokat az Aramis SE elleni döntetlennel. A román válogatott Mánya Szabolcs úgy véli, minden adott ahhoz, hogy vasárnap a Berettyóújfalu elleni tévés meccsen (M4Sport+ / Duna World , 20:00) is ponttal, pontokkal gazdagodjanak.

-Jó szériában vagyunk, a hangulatra, a csapatkohézióra nem lehet senkinek panasza – mondta Mánya Szabolcs. – Az új igazolásaink beilleszkedése is jó ütemben halad, úgyhogy a felkészülésünk ideális. Most tévés meccsen, vasárnap kell játszanunk, ami nem a megszokott ritmusnak felel meg, de ez minket egyáltalán nem zavar, hiszen profik vagyunk, tesszük a dolgunkat. Örülünk, hogy ország-világ előtt mutathatjuk meg magunkat, ráadásul egy ilyen fontos rangadón. Jelenleg két ponttal előzzük meg a Berettyóújfalut, és szeretnénk, ha ez így is maradna, vagy akár tudnánk növelni előnyünket a dobogóért folyó harcban. Egy rendkívül kiélezett összecsapásra számítok, ahol apró dolgokon is múlhat, hogy melyik csapat, hány egységgel távozik. Fontos lesz tehát, hogy a maximumnál is többet nyújtsuk, és akkor sikeresek maradunk.  A szurkolók segítsége is kelleni fog majd, bízom benne, hogy ezúttal is sokan eljönnek és a helyszínen, a Messzi István sportcsarnokban hajszolnak minket győzelembe! – zárta gondolatait a 10 gólnál tartó futsaljátékos.

advanced-floating-content-close-btn