Az első két fordulóban nem sok babér termett a kecskeméti férfi futsalosoknak az NBI-ben, ám augusztus 25-én, hétfőn a fővárosban a Magyar Futsal Akadémia ellen javíthatnak mérlegükön.
A válogatott összetartás miatt csak csütörtökön tudtak teljes létszámmal dolgozni a kék oroszlánok, viszont az pozitívum, hogy mindenki egészségesen tért vissza Telkiből.
A két együttes a nyári felkészülés alatt is találkozott már egymással, akkor 5-1-es kecskeméti siker született.
Koós Károly vezetőedző: – Nem úgy indult a szezon, ahogy szerettük volna. Természetesen szeretnénk kiköszörülni a csorbát. Nem lesz könnyű dolgunk az MFA ellen sem, minden mérkőzésen meg kell harcolni a pontokért. Ellenfelünk fiatal, lendületes gárda, ezt a pár héttel ezelőtti edzőmeccsen is megtapasztalhattuk. A legfontosabb, hogy félre kell tenni a múltbéli dolgokat, és az aktuális feladatra kell koncentrálni, mert csak ez vezethet sikerre.
Magyar Futsal Akadémia – SG Kecskemét Futsal
férfi futsal NBI alapszakasz, 3. forduló
2025.08.25., 19:00 @ SPORT11 Sport és Szabadidőközpont