Hatgólos döntetlen az utolsó edzőmeccsen

A vasárnapi 3-2-es győzelem után hétfőn zárt kapuk mögött ismét összecsapott az SG Kecskemét Futsal a Haladással. A “visszavágón” egy utolsó másodpercekben szerzett bombagól hozta meg a 3-3-as végeredményt.

Fekete és Bencsik helyzetekkel rajtolt a “barátságos” mérkőzés. Azért tesszük idézőjelbe a barátságos szót, mert olykor elragadta a hév a játékosokat és stábokat, noha erre nem volt szükség valójában. Visszatérve a meccsre, ezúttal is magas hőfokon pörögtek a csapatok, a vendégeknél Dróth igyekezett megszerezni a vasiaknak a vezetést, ám Rigó többször bravúrral hárította a kísérleteket. A 9. percben időt is kellett kérni hazai oldalon, ám a Haladás nyomása nem enyhült, és végül góllá is érett a 14. percben már Dróth nem kegyelmezett, 0-1. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a zöld-fehérek, hiszen Tomic szemtelen góllal reagált egy minutummal később, 1-1. A félidő hajrájára már fault-problémái voltak a hírös városiaknak, majd a hatodik után Dróth állt a labda mögé, és ha elsőre nem is tudta értékesíteni a lehetőséget, másodjára már pontos tudott lenni, 1-2. Nem ért véget még itt az első félidő krónikája, hiszen ismét Tomic villant, és 2-2-re módosította az állást, döntetlennel mehettek szünetre a felek.

A folytatásban is intenzív iramot diktáltak a gárdák, egyáltalán nem érződött, hogy előző nap is komoly megmérettetésen estek túl. A 25. percben Suscsák került a Kecskemétnél nagy helyzetbe, ám a befejezés pontatlan volt. A túloldalon az ex-Scoregoal játékos, Rutai durrantott mellé, nem sokkal később pedig már Rigónak is akadt dolga vele szemben. Az SG Kecskemét Futsal stábja időközben lehetőséget szavazott a tinédzserkorú fiataloknak. Hajnal, Geiger a mezőnyben, Lehotai a kapuban mutathatta meg rátermettségét a bajnoki címvédővel szemben, és egyáltalán nem ijedtek meg a feladattól. Az utolsó percek aztán rendkívüli izgalmakat hoztak. A 36. percben Dróth lőhetett ismét tízméterest a hatodik kecskeméti csapatfault után, és most elsőre sikerült neki megzörgetnie a hálót, 2-3. Maradt azonban még csattanó. Pár másodperccel a lefújás előtt Pál Patrik távoli bombája ellen volt tehetetlen a Haladás védelme, így igazságosnak mondható 3-3-as döntetlen született a bajnokság előtti főpróbán.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Elégedett vagyok a csapat munkájával, a mutatott játékkal. Különösen örülök, hogy a fiataloknak is tudtam játékperceket biztosítani. A legjobb tudásunkat akartuk ma elővenni, úgy gondolom ez sikerült. Szerettük volna sérülés nélkül lehozni ezt a meccset, de sajnos Tomic úgy néz ki nem úszta meg. Remélem, hogy a bajnoki rajtra rendben lesz. Mostantól minden idegszálunkkal a jövő hétfői, Aramis elleni bajnoki rajtra fókuszálunk, hiszen győzelemmel szeretnénk indítani a szezont.

SG Kecskemét Futsal – Haladás 3-3 (2-2)
2023.08.07. 15:30 @ Kecskemét
NBI-es felkészülési mérkőzés

SG Kecskemét gólszerzők: Tomic 2, Pál.



advanced-floating-content-close-btn