Győzelem a felsőház nyitányán

Gólgazdag összecsapást hozott a felsőházi rájátszás első fordulója.

Gyorsan magához ragadta a kezdeményezést az SG Kecskemét Futsal, és a 2. percben Biró lódult meg a bal szélen, és nagy erővel a hosszúba lőtte a labdát, amely a kapufáról bevágódott, 1-0. Haász került nem sokkal később lövőhelyzetbe, ám a korábban a hírös városban védő Nyerges a helyén volt. A DEAC igyekezett egalizálni, ám komolyabb veszélyt nem jelentettek a hírös városi kapura. A félidő derekán több pontatlanság adódott hazai oldalon. Debreceni részről Vass tette próbára Krajcsit, majd Tóth Attila is kapásból vállalkozott, az eredmény azonban nem változott. A 13. minutumban kontrából indulhatott meg az SG Kecskemét Futsal, ám az akció végén a kapufa kisegítette a vendégeket. Időkérés után egészen elképesztő távoli lövéssel jelentkezett Szabó Ábel a kék oroszlánoknál, ám Nyerges még ki tudta tolni a léc alá tartó játékszert. A 15. percben már viszont újra rezzent a háló, miután Tomic okosan lőtt a lábak között a rövidre a bal oldalról, 2-0. Taktikai értekezletet tartottak a cívis városiak, majd amint visszatértek a pályára, szépíteni tudtak átlövésből, 2-1. Felpörögtek az események, és a rohanásból a házigazdák jöttek ki jobban, Kajtár tekerése a kapufáról vágódott Nyerges kapujába a 20. percben, 3-1. 

A szünet után sem hagyott alább a lendület, és Biró pörgetése csak kicsivel ment mellé. Mindkét térfélen láthattak a kilátogató szurkolók ígéretes akciókat, ám a 26. percben még mindig 3-1 állt az eredményjelzőn. Kiválóan menedzselte kétgólos előnyét az SG Kecskemét Futsal, nem tudta feltörni őket a Debrecen, míg a kontrák rendre veszélyt hordoztak magukban. A 30. percben létszámfölényes akciót vezetett a vendég gárda, elkapkodták a befejezést, így Krajcsi indítani tudta a felfutó Birót, aki közelről a kapuba tessékelte a bőrgolyót, 4-1. Időt kért a hajdúsági alakulat nyolc minutummal a vége előtt. Mindent egy lapra feltéve, kapusát mezőnyjátékosra cserélve rohamozott a DEAC, ám a túloldalon egy szöglet után Kajtár volt harcias, és gólra váltotta ezt, 5-1. Középkezdés után egyből tudott szépíteni a vendég gárda Faragó révén, 5-2. Ment még előre a további gólokért a Debrecen, és törekvéseiket kétszer is siker koronázta fél percen belül. Többre idő már viszont nem maradt, így megérdemelten nyert az SG Kecskemét Futsal a felsőházi rájátszás nyitófordulójában 5-4-re. 

Marko Gavrilovic sportigazgató: Egy ember is sokat számít, és ez meg is mutatkozott ma, jobban tudtuk rotálni a csapatot. Nagyon elégedett vagyok a srácok akaratával, jól reagáltak arra a nehéz helyzetre, hogy alapemberek hiányoznak a keretből. Büszke vagyok teljesítményünkre, és nemcsak a maira, hanem általában is mindent beleadnak a fiúk. Azt meg kell azért jegyezni kritikának, hogy nem szabad két gólt kapni a végjátékban, akárhány góllal is vezetünk. Ezeket ki kell elemeznünk, mert a későbbiekben megbosszulhatják magukat. Készülünk a további megmérettetésekre. Meglátjuk, hogy hányan leszünk a folytatásra, mert lehetnek még további kieső játékosok. Ami biztos, hogy mindent megteszünk majd, hogy minél eredményesebben zárjuk a szezont.

SG Kecskemét Futsal – DEAC 5-4 (3-1)
Férfi futsal felsőházi rájátszás, 1. forduló
2024.02.23., péntek 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzők: Biró 2, Kajtár 2, Tomic.

https://futsalhungary.hu/meccs/1936671

advanced-floating-content-close-btn