Gálázva nyerte első bajnokiját az U15

Az U15-ös futsal-bajnokság első fordulójában 19 gólt rúgtak Izsákon az ifjú kék oroszlánok.

Idén sajátos lebonyolítás mellett zajlik a korosztály pontvadászata. Két csoport került kialakításra, amelyekben először területi alapon versengenek a csapatok, majd később csapnak össze a Pest és Bács megyei gárdák.

Biró Attila edzői értékelése: Ez volt az első bajnoki ebben a szezonban. Már mérkőzés előtt is úgy utaztunk Izsákra, hogy nyerni szeretnék. Ez sikerült is, mindenki ügyesen játszott, és arra törekedtek, hogy megvalósítsák a pályán, amit kérünk tőlük Csőszi Attila edzőtársammal. Úgy gondolom, ez jól is működött, bár még sok kisebb hiba van, ezeken kell majd dolgoznunk az elkövetkező időszakban.

advanced-floating-content-close-btn