Hiába vezetett többször Szombathelyen az SG Kecskemét, nem tudott nyerni, így nem sikerült a felsőházba jutnia.
Jól indult pedig a mérkőzés, hiszen a 10. percben már 0-2-re vezettek a kék oroszlánok Rutai és Öreglaki révén. Nagyon gyorsan jött viszont a hidegzuhany, ugyanis a 11. minutumban már 2-2 állt az eredményjelzőn. Fekete révén ismét magához vette aztán a vezetést a Kecskemét, így a szünetre egygólos előnnyel mehettek a hírös városiak. Fordulás után nagy hibákat használt ki a Haladás, és fordítottak 4-3-ra. Nem estek össze a vendégek, és Rutai büntetőből egalizált a 29. percben. Létszámfölényes taktikára váltottak a kecskemétiek a hajrában, Juhász pedig szállította is a vezetést két minutummal a vége előtt, 4-5. A szombathelyi gárda viszont nem törődött bele ebbe, ők is mindent egy lapra feltéve rohamoztak, és 45 másodperccel a lefújás előtt egyenlítettek. Több gól nem esett, így 5-5-re végeztek egymással a felek, ami azt jelentette, hogy az SG Kecskemét csak a 7. lett az alapszakaszban, és nem jutott a felsőházba.

Koós Károly vezetőedző: Védekezésben ugyanazok a koncentrációs hibák voltak, mint amik Debrecenben, Nagykanizsán, és még sorolhatnám, akár Pécsett is. Annyi, hogy most eggyel-kettővel több gólt kaptunk, mint amit szoktunk, de ezt így nem lehet… Ha visszagondolok az első gólra, a másodikra, a harmadikra, a negyedikre… Ezek mind-mind annyira könnyű gólok voltak, hogy ezeket nem szabad odaajándékozni senkinek. A támadójátékunk az rendben volt; lőttünk öt gólt, aminek elégnek kellene lennie idegenben. A védekezési rész az viszont nagyon nem volt rendben, érthetetlen gólokat kaptunk. Nagyon sajnálom, de az a csapat, amelyik háromszor is vezet — 2-0-ra, 3-2-re, majd 5-4-re — és 45 másodperccel a vége előtt nem tudja behúzni a meccset, az a csapat sajnos nem érdemel győzelmet.
Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal 5-5 (2-3)
férfi futsal NBI alapszakasz, 22. forduló
2026.02.23., 18:30 @ Haladás Sportcsarnok



