Elnöki visszatekintés 2020-ra

Dr. Vercz Tamás, csapatunk ügyvezető elnöke értékelte a 2020-as esztendőt.

A felnőtt csapatról

A határainkat feszegetjük, sőt néha már -már az az ember érzése, hogy át is lépett bizonyos határokat ez a csapat. Az eredeti elképzelés a 4-7. helyezés között volt, de a felsőház elérése természetesen prioritást élvezett az elképzelésekben. Ez most négy fordulóval az alapszakasz vége előtt karnyújtásnyira került, hiszen egyetlen győztes mérkőzéssel elérhetjük a nyáron kitűzött merész célt. Gyakorlatilag olyan mérkőzéseket nyert meg a csapat, amelyek előre nem voltak kalkulálhatóak (Újpest idegen, Veszprém idegen, Aramis oda-vissza), és az eddig lejátszott 14 mérkőzésből talán csak kettő volt olyan mérkőzés, ami jobban is elsülhetett volna (Berettyóújalu itthon, DEAC idegen). Ez így egy nagyon jó arány! A nyári átigazolási időszakban olyan játékosokat sikerült Kecskemétre csábítani, akik nem csak a futsal képességekben, de emberileg is a legmagasabb szintet képviselik. Küzdeni tudásukat, alázatukat a sport iránt, szorgalmukat és munkabírásukat hétről hétre bizonyították. Ehhez jön egy nagyszerű, mindenben a profi világot megtestesítő szakmai stáb Koós Károly vezetésével. Ez így egy kiváló elegy, még ha az út elején voltak is bizonytalanságok, volt egyfajta útkeresés, de úgy gondolom a sok munka meghozta a gyümölcsét. Hiányérzetem, ha van, akkor az a sok sérülésben keresendő. Bár ez is két irányú utca, hiszen az idei év sorozatterhelése, vagy a COVID19-járvány hatásai, mind közre játszhattak a sérülések kialakulásában. Csak remélni tudom, és hinni abban, hogy a szakmai stáb, a játékosok nem elégszenek meg ennyivel, és mernek egy nagyot álmodni! Az X-faktor bennük van, hogy mind egyénileg, mind pedig csapatban történelmet írjanak ebben az idényben.

Az utánpótlásról

Az U17-es és U20-as csapatainknál egy teljesen új felfogásban indítottuk el a két országos, NB1-es bajnokságban induló csapatunkat. Móra Viktor és Mánya Szabolcs vezetésével aktív játékosok vették át a fiatalok irányítását.  Róluk is csak csupa pozitívumot tudok említeni. Nem csak azért, mert mind két korosztályban az érmes helyeken tanyáznak a téli időszakban, hanem azért is, mert nagy lelkesedéssel, nagy tudásvággyal lépnek hétről hétre a pályára, legyen az edzés, vagy mérkőzés. Nagyszerű látni, hogy azok az U20-as játékosok, akik a felnőttekkel eddzenek, kimagaslót tudnak játszani saját korosztályukban, ez is a felnőtt csapat szakmai munkáját dicséri. Az U17-ben pedig olyan 15-16 éves fiatalok pallérozódnak, és állják meg a helyüket a náluk egy-két évvel idősebb korosztályban, akik bizony reményeink szerint akár nagypályán, akár kispályán, de nagyszerű sikereket fognak elérni. Természetesen a célunk nem változott, akkor fog igazán beérni ezen korosztályokba vetett munka, ha minden évben sikerül legalább 1-2 fiatalt beépíteni a felnőtt csapatba.

Az U15-nél az eredményesség mellett a futsal szeretetét kell, hogy beleplántáljuk a gyermekekbe. Edzőként itt is a felnőtt csapat két aktív tagját kértem fel, Darko Risticet és Récsei Petit, akik garancia a futsal alapok és technikák elsajátítására, és mellé a sportág szeretetét is megkapják a gyermekek. Itt is nagyon sok olyan 12-13 éves srác rúgja a bőrt, akik nem ijednek meg az idősebb ellenfelektől sem. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a megyei bajnokságban pontveszteség nélkül, az első helyről várják a folytatást. Sajnos a teremhiány, a teremfoglaltság, vagy éppen a koronavírus-járvány hatásai mindegyik korosztályunkban megkerülhetetlen akadályokat szült, de reményeink szerint a klub által tervezett sportcsarnok projekt, annak megépítése enyhíteni fogja ezeket a problémákat is.

Így hát köszönettel tartozom minden munkatársamnak, a szakmai stábnak, a játékosoknak, beleértve az utánpótlásban edződő fiataloknak, minden olyan személynek, aki ha csak kicsit is, de segítették a klub életét, munkáját.

Köszönöm a partner kluboknak, egyesületeknek, itt különösképpen megemlítve a KTE Akadémia, Kecskeméti LC, és a Hírös-ép Egyesület együttműködést, partnerségét, amelyet felénk tanúsítanak.

Külön köszönöm a mellénk állt szponzoroknak, támogatóknak, hogy a köztudott nehézségek ellenére is kitartottak mellettünk, hogy támogatásukkal könnyebbé, és egyre nagyobb tömegben elfogadottabbá és elérhetővé tették a futsalt itt Kecskemét városában.

Nélkületek, nélkülük nem itt tartanánk, és nem lehetnének további álmaink sem!

(fotó: kesport.hu)

advanced-floating-content-close-btn