Élet-halál csata jön csütörtökön

Második mérkőzésére készül az SG Kecskemét Futsal a héten. A hétfői, Haladás elleni vereséget követően égetően fontos lesz a kék oroszlánok számára, hogy bezsebeljék a győzelmet hazai környezetben az újonc Maglód ellen.

Mindkét gárda nagy pofonba szaladt bele a hétfői játéknapon. A Kecskemét a címvédő Haladás ellen 5-0-ra maradt alul Szombathelyen, míg a Maglód otthon nyolc gólt kapott a szintén bivalyerős kerettel bíró MVFC Berettyóújfalutól (2-8).

Az SG Kecskemét Futsal 9 ponttal a 6., míg a Maglód 7 egységgel a 8. pozíciót foglalja el a tabellán az ütközetet megelőzően.

A hírös városiak szakmai igazgatója, Marko Gavrilovic szerint élet-halál csata lesz a csütörtöki:

A Maglód a másodosztályból küzdötte fel magát, és jó eredményekkel nyitották a szezont, közel vannak az első hat helyezetthez. Számunkra élet-halál mérkőzés lesz ez csütörtökön. Csak győzelemmel tudjuk életben tartani a felsőházi reményeinket. Minden egyes pontnak, gólnak különösen fontos jelentősége lesz a végelszámolásnál. Ki kell tisztítani a fejünket a hétfői, Haladás elleni vereség után, majd aktuális ellenfelünkre készülünk specifikusan. Jó hír, hogy Fekete Márk már vissza tud térni közénk több hét kihagyás után. Még nem kap teljes terhelést, de sokat fog tudni segíteni nekünk úgy gondolom. Reményeim szerint a szurkolók kitartanak mellettünk, és ebben a nehéz szituációban extrán fontos lesz a biztatásuk. Mi mindent megteszünk, hogy itthon tartsuk a győzelemért járó három egységet.  

SG Kecskemét Futsal – Mag-Log Maglódi TC
Férfi futsal NBI, 7. forduló
2023.09.28., csütörtök 18:30 @ Messzi István sportcsarnok
Live Stream a klub YouTube csatornáján lesz elérhető.


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 800 Ft
Felnőtt: 1500 Ft

🍕➕🎟🎟🟰😍
A mérkőzésre páros belépő jár, ha a Gurman Balkan Grilltől rendelsz Scoregoal Pizzát!

advanced-floating-content-close-btn