Mindkét korosztályunk számára sikeresen zárult a hétvége hazai pályán. Biró Attila edzői értékelései.
U17-es korosztály
Az U17-esek a Gyömrő csapatát fogadták. A mérkőzés első percétől az utolsóig nagyszerű védekezéssel és magabiztos játékkal kontrolláltuk a találkozót, aminek meg is lett az eredménye: 11–0-s győzelmet arattunk. Külön kiemelném a fegyelmezett védekezést, amelynek köszönhetően kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. Jövő héten két újabb fontos összecsapás vár ránk, így már ezekre készülünk, hogy tovább folytathassuk a menetelést.
https://adatbank.mlsz.hu/match/65/0/32196/13/2128091.html
U19-es korosztály
U19-es csapatunk a Monori SE-t látta vendégül. Egy olyan ellenféllel találkoztunk, amely az első félidőben szinte végig a saját hatosán belül védekezett, és rengeteg blokkal, illetve kontrákkal próbálkozott. Ennek eredményeként kiélezett játékkal, 3–2-es állásnál mentünk a szünetre. A második félidőre védekezésben és támadásban is váltottunk, amivel sikerült teljesen felőrölnünk az ellenfelünket. A 7–3-as végeredménnyel továbbra is megőriztük veretlenségünket.Haász Beni kollégámmal együtt gratulálunk mindkét korosztálynak a mutatott teljesítményért és a nagyszerű küzdeni akarásért!



