Bravúros győzelem a Veszprém ellen

Kétgólos hátrányból állt fel az SG Kecskemét Futsal, és megérdemelten győzte le a nyáron alaposan megerősödött Veszprémet a férfi futsal NBI 8. fordulójában.

Matheus lövését kellett védeni rögtön a középkezdést követően Krajcsinak, majd a brazil sárga lapot érően tudta csak megállítani a kecskeméti kontrát. A vendégek voltak ezt követően aktívabbak, ám meddőnek bizonyult a fölényük. A 6. percben Lipl lesett le egy kecskeméti passzt, amelyből végül megszerezte a vezetést a Veszprém, 0-1. Pál Patrik lőhetett ezt követően több alkalommal is, de az egyenlítés elmaradt. A 10. minutumban már viszont megtörték a vendégek védelmét a kék oroszlánok. Kajtár húzta meg a jobb szélen, majd a centerezésre Suscsák robbant, 1-1. A következő akcióból egyből reagálni tudott a Veszprém, Lipl vette be ismét Krajcsi kapuját, 1-2. Továbbra is magas volt a mérkőzés irama. Előbb Bencsik és Fekete tette próbára Spandlert, míg a másik térfélen Horváth tudott kapura fordulni, és 1-3-ra módosította az eredményt.  Hiába próbálkozott a Kecskemét, semmi nem jött össze nekik, míg a túloldalon pedig szinte minden ült. Tatai lövése pattant meg egy védő lábán, és így talált utat a labda a hálóba a 16. minutumban, 1-4. Időt kért a hazai stáb, és két perccel a félidő előtt sikerült is kapaszkodni szépségdíjas Bencsik-gól révén, 2-4. A szünetig már nem változott az eredmény. 

Szünet után nagy hazai helyzetek következtek, ám Spandler eszén nem tudtak túljárni Pál Patrikék. Parázs csörték miatt állt a játék több alkalommal, tapintható volt a feszültség. A 28. percben Fekete tudta eltolni a labdát védője mellett, majd Birónak gurított középre, akinek onnan már nem volt nehéz dolga, 3-4. A kék oroszlánok domináltak, kettőzött erővel mentek az egyenlítés érdekében előre, a Veszprém védelme viszont jól állta a sarat. A félidő derekán kiegyenlítettebbé vált a játék képe, a vendégek viszont elkövették ötödik csapatfaultjukat is. Nem bírták a nyomást a veszprémiek: a 36. percben tízmétereshez jutott az SG Kecskemét Futsal. A labda mögé Sucsák állt oda, és jobb alsóba rúgta nagy erővel, 4-4. Vérszemet kapott a hírös városi alakulat, ám Bencsik lökete végül a kapufáról kifelé vágódott. Két időkérés után fordulhattak rá a gárdák az utolsó pár percre. Létszámfölényes taktikára váltott a Veszprém, de ráfáztak a vakmerőségükre, újabb tízméterest lőhetett a Kecskemét, amit azonban nem sikerült gólra váltani. A 39. percben jött a fordulat, Suscsák tartotta meg a labdát, majd Tomicnak passzolt, aki kíméletlenül lőtt Spandler kapujába, 5-4. Ezt követően szögletből is villant a szerb, kiválóan érkezett a tudatos variációra, 6-4. Harmadik tízméteresét lőhette a Scoregoal egy újabb  fault után. Fehér Zsoltot második sárgával kiállították, elvesztette a fejét a vendég gárda vezetőedzője, és a játékosai is. Bencsik se tudta átverni Spandert, maradt a kétgólos hazai előny. Ez a végére se változott, nagy skalpot gyűjtött be a hírös városi gárda, ezzel visszalépve a győzelmek útjára a válogatott szünet előtt.

Marko Gavrilovic sportigazgató kecskeméti pályafutása alatt másodszor nyilatkozott magyarul:

SG Kecskemét Futsal – vehir.hu Futsal Veszprém 6-4 (2-4)
Férfi futsal alapszakasz, 8. forduló
2024.09.27. péntek 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzői: Suscsák 2, Tomic 2, Bencsik, Biró.

https://futsalhungary.hu/meccs/1961183

advanced-floating-content-close-btn