Továbbra is mellettünk a Lost Electric Kft.

Újabb egy évre kötelezte el magát a Lost Electric Kft. az SG Kecskemét Futsal csapata mellett. „Az NBI-es futsalcsapattal a tavalyi évben kezdődött meg az együttműködésünk, szponzorként léptünk be az együttes életébe. Kecskeméti vállalkozásként szívügyünk, hogy a helyi sport…

U17, U20: Kemény csaták a Csömörrel

A hétvégén kezdetét vette az utánpótlásban is a pontvadászat. Az SG Kecskemét Futsal U17-es (a képen) és U20-as növendékei a csömöri Rubeolát fogadták. Móra Viktor edző értékelése az U17 meccséről: Ez volt az első mérkőzésünk, és ennél a korosztálynál…

Hat gól és három pont az ELTE ellen

A kecskemétiek a kötelező győzelem reményében léptek pályára pénteken a Messzi István sportcsarnokban. A hősiesen küzdő ELTE-BEAC az első félidő végéig jól tartotta magát, utána viszont érvényesült a papírforma. Agresszív letámadással kezdett az SG Kecskemét Futsal, ám Oswald a…

Mánya és Hadnagy válogatott meghívót kapott

Az SG Kecskemét Futsal két erdélyi játékosa, Mánya Szabolcs és Hadnagy István a felnőtt román futsal-válogatottban lép pályára Moldova és Ukrajna ellen barátságos mérkőzéseken. Szeptember 19-én és 20-án játszanak felkészülési mérkőzéseket futsalosaink a román csapat színeiben a moldáv fővárosban,…

Maximális koncentráció kell az ELTE-BEAC ellen is

A férfi futsal NBI negyedik fordulójában az eddig egy pontot szerző, újonc ELTE-BEAC lesz az SG Kecskemét Futsal vendége. A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapásra kiemelten készül a hírös városi klub, és nyereményjátékkal is várják a szurkolókat. A Facebookon…

Biró és Pál is ott lesz a válogatottban Izrael ellen

Két meghívó is érkezett az SG Kecskemét Futsal együtteséhez a felnőtt válogatott soron következő, Izrael elleni vb-selejtezőjére. Ahogyan a Kuvait elleni barátságos mérkőzéseken, úgy az első vb-selejtezőn is számítanak a két kecskeméti játékosra, Biró Attilára és Pál Patrikra.…

A II. ütem előtt a Katona Gimnázium sportcsarnok-projekt

Örömmel számolunk be róla, hogy a két éve megálmodott és megtervezett, a kecskeméti Katona József Gimnázium udvarán felépülő sportcsarnok kivitelezése elérte az 50%-os műszaki készültséget. Ezen I. ütem elérésének alkalmával köszönetet szeretnénk mondani, minden olyan Partnernek, illetve…

Drámai csata után 3 fontos pont Újpestről

Két veretlen gárda csapott össze a férfi futsal NBI harmadik fordulójában Újpesten. Az SG Kecskemét Futsal többször is eldönthette volna a találkozót, ám végül nyolc másodperccel a vége előtt sikerült meglőniük a fontos 3 pontot jelentő gólt. Mindkét együttes…
advanced-floating-content-close-btn