A nyolc közé jutás a tét a kupában

Hétfőn a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutás a tét. Az SG Kecskemét Futsal a DEAC ellen csap össze Debrecenben 18:30-as kezdéssel.

Az NBI-es bajnokság alapszakaszában mindkétszer kecskeméti siker született, ám ez egyáltalán nem altathatja el a kék oroszlánokat, ha sikerrel akarják venni a Magyar Kupa 3. fordulóját.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a keretünkből 4-5 játékos is sérüléssel küszködik. Pál Patrikot a héten meg is műtötték, mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A többiek még kérdőjelesek, hogy hétfőn bevethetőek lesznek-e egyáltalán, vagy részben. Ebben a szituációban fiatal utánpótlás játékosaink előtt megnyílik a lehetőség, hogy még több játékpercet kapjanak, és bizonyítsanak. A szezon során már számtalanszor megmutattuk, hogy képesek vagyunk az ilyen kihívásokat megoldani, és most is azon dolgozunk, hogy megvillantsuk karakterünket. Az edzéseken mutatott hozzáállással elégedett vagyok, bízom a csapat pozitív mentalitásában, erejében. A Debrecen erős csapat, sokat fejlődtek a hónapok alatt, és a hazai pálya is mellettük szól. Minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy továbbjussunk, és erre meg is van az esélyünk, ha igazi csapatként harcolunk majd.  

DEAC– SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal Magyar Kupa, 3. forduló
2024.02.19., 18:30 @ DESOK Csarnok – Debreceni Egyetemi Sportaréna

A továbbjutást egy mérkőzésen dől el.

Élő közvetítés a DEAC TV-n lesz elérhető.

advanced-floating-content-close-btn