Az SG Kecskemét pénteken Nyírbátorban lép pályára. A 18. fordulóból előrehozott mérkőzésen nem lesz könnyű dolga a kék oroszlánoknak.
Komoly erőpróba előtt áll az SG Kecskemét a férfi futsal NBI-ben. Három válogatott játékosát az elmúlt napokban nélkülözni kényszerült a szakmai stáb, hiszen Litvánia ellen játszott az Eb-re hangolódás jegyében a nemzeti együttes. Ahogy visszatérnek, már egy messzi, nyírbátori túra vár rájuk. Az év végi hajrá különösen megterhelőnek ígérkezik, viszont egy pillanatig sem lehet a fókuszt elveszíteni, ugyanis a felsőházi rájátszásért nagy csata zajlik, valamint a Magyar Kupában való továbbjutásért is.
Koós Károly vezetőedző: Intenzív sorozatterhelésnek vannak kitéve a játékosok, főleg a válogatottak. Nagyon óvatosan kell tehát összeállítanunk az edzéseket, és az egyénekre szabott munkát. A legutóbbi két bajnokin szerzett győzelmek jót tettek mentálisan az együttesünknek. Kedvező pozícióból várhatjuk a folytatást, de ez nem jogosít minket fel arra, hogy ne a maximumot adjuk mindig az előttünk álló összecsapásokon. A Nyírbátor egy jó erőkből álló ellenfél, különösen hazai pályán veszélyesek. Nehéz ütközet elé nézünk, viszont mindent meg kell tennünk, hogy tovább gyűjtsük pontjaink számát, mert a végelszámolásnál mindennek nagy fontossága lesz.
Nyírbátor B-Kerép – SG Kecskemét Futsal
férfi futsal NBI alapszakasz, 18. forduló (előrehozott)
2025.11.14., 19:00 @ Nyírbátori Városi Sportcsarnok



