Nyílt levél Szurkolóinknak!
Sokat tipródtam, hogy kiálljak-e a nyilvánosság elé vagy sem… Nem tudom, jól teszem-e egyáltalán ezt, vagy csak újabb olaj a tűzre, de már nincs miért hallgatni, azonban szerettem volna megvárni a válogatott sorsdöntő mérkőzések végét, mert a nemzeti válogatott mindenekelőtt áll!
Eddig, és ezek után is úgy fogom élni az életem, hogy nem bújok el mások háta mögé, és nem hallgatok el semmit.
Igen, bajban van a kecskeméti futsal. Gazdasági, likviditási nehézségekbe ütköztünk. Egy olyan helyzet állt elő, ami az elmúlt 10 évben nem történt meg velem, velünk…
Kecskemét városában 10 év alatt jutott el egy sportág a baráti kispályás fociból első osztályú élcsapattá, megannyi válogatott játékossal, év fiatal felfedezettjével, vagy éppen első osztályú ezüstérmes csapattal. Teljes mértékben önerőből, és én büszke vagyok ezekre az eredményekre!
Másoknak nem büszkeség ez. Inkább teher, nyűg lehet a számukra!
10 éven keresztül finanszíroztam ezt a klubot, szinte külső segítség nélkül, és ezért is fáj most minden nap, ahol azzal kell szembesülnöm, hogy mikor nekünk kell a segítség, akkor zárt ajtókat kopogtatok.
Megannyi beteljesületlen ígéret, hazugság, ámítás, arcomba mosolygás, hátamba késdöfés…. Lehet, hogy ez maga közszereplés velejárója?! Már magam sem tudom, de most még nem ez foglalkoztat, hanem a megoldás keresése.
És még így is minden erőmmel azon vagyok, vagyunk, hogy rendbe tegyem, tegyük a rendezetlen dolgokat.
De egyedül maradtam! És sajnos Én eddig bírtam. Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy így senkinek nem is tartozom magyarázattal, csak a játékosaim felé!
Egy cél vezérelt az elmúlt 10 évben: lehetőséget adni azoknak a fiataloknak, legyen ez kecskeméti, vagy bárhonnan az országból, akik nem találták meg a helyüket. Nem sikerült nekik nagypályás labdarúgó karriert befutni, és itt a futsalban új lehetőséget, új utat biztosítani nekik, ha már a fél életüket a sportra, a focira tették fel! Mindezt a legmagasabb szinten.
Sajnos úgy néz ki, hogy beletört a bicskám… Magamat kell mérlegre tennem, és magamammal kell elszámolnom. Az elmúlt több mint 10 évet sokan köszöntétek, én is köszönöm nektek, hogy velünk voltatok, vagytok.
Az ígért szponzori pénzek és városi támogatások nem érkeztek be. Nem készültem egy olyan forgatókönyvvel, hogy hat támogatási ígéretből egy sem teljesül. Ez már túl sok volt a számomra.
De nem adom fel! Vannak emberek, akik tudnak, és akarnak is segíteni, ez reményt ad a számomra, hogy kiegyenesedik a történetünk.
Arra szeretném kérni a szurkolóinkat, hogy tartsanak ki a csapat mellett, szurkoljanak teli torokból, támogassák a játékosokat, mert ők megérdemlik a szurkolói szeretetet, és tudom, hiszem, hogy ők mindent el fognak követni az idény végi sikerért.
Mert ugyan a kecskeméti sportélet nem a „magasságokat” éli jelenleg, de akkor is megérdemli ez a KÖZÖSSÉG és a Szurkolók, hogy most még közösen, együtt nagyszerű sikereket érjünk el.
Nyáron pedig nyugodt körülmények között leülünk, és átbeszéljük a jövőt, hogy még egyszer ilyen ne történhessen meg…
Nem titok, van megkeresés… És amennyiben Városunk, lakhelyünk, nem tud számunkra otthont biztosítani, kénytelenek leszünk átmenetileg új életteret keresni magunknak, és honvággyal várva a hazatérést a kényszerű száműzetésből.
Abban biztosak vagyunk, hogy mi mindig, mindenkit szeretünk, és szeretettel fogunk gondolni mindenkire a jövőben is. Kitárt karokkal fordulunk mindenki felé, azonban felnőtt emberként be kell látnunk, hogy felénk nem mindenki ebben a szellemben nyújtja kezeit.
Köszönöm!
Dr. Vercz Tamás
