Újabb döntetlen az Aramis ellen

Hatpontos meccsen fogadta a budaörsi Aramis SE-t az SG Kecskemét Futsal alakulata csütörtökön este a Messzi István sportcsarnokban. A vendégek alaposan ráijesztettek a kék oroszlánokra, akikben volt tartás és egyenlítettek, de a remélt siker a végén elmaradt.

Alaposan bekezdett a hírös városi alakulat, már az első pillanatoktól kezdve a kapuhoz szegezték ellenfelüket. Pár perc elteltével már a budaörsi alakulat is kintebb merészkedett, jelezvén, hogy kontráikra figyelnie kell a hazaiaknak. A tempót továbbra is a Kecskemét diktálta, a 9. minutumban a gólvonalról kellett mentenie a vendégeknek. A vezetést végül az Aramis tudta megszerezni: Lévai lépett meg, és nem hibázott, 0-1. A bekapott gól összezavarta a kék oroszlánokat, elvesztették a labdát, amelyet Horváth Szabolcsnak lőttek előre, ő pedig a léc alá vágta azt a 10. percben, 0-2. Időt kért a kecskeméti stáb, és Mánya rögtön egy pazar bombával jelezte, hogy megértette a feladatot, 1-2. Nagy nyomást gyakorolt az SG Kecskemét, közel volt már az egyenlítés, ám mindig oda tudott érni egy védő lába, vagy a kapus az utolsó pillanatokban. A szünetre egygólos Aramis-vezetéssel vonultak a felek.

Fordulást követően is hasonló mederben folyt a mérkőzés, nagy erőket mozgósított az SG Kecskemét Futsal alakulata, hogy mielőbb egalizáljon. A 25. percben Bencsik forgácsolta szét a kapufát, ám nem volt szerencséje, a labda kifelé pattant. Négy minutummal később egy középre lőtt labda talált utat Nyerges hálójába, ezzel visszaállt a kétgólos differencia, 1-3. Nem estek össze hírös városiak, és ennek meg is lett a gyümölcse. A 33. percben Hadnagy volt jókor, jó helyen, 2-3. Ahogy haladtunk a hajrá felé, a hangulat paprikássá kezdett válni, olykor kemény belépők árán tudták csak feltartóztatni egymást a gárdák. Pál Patrik állhatott a szabadrúgás mögé a 36. minutumban, és kíméletlenül kihasználta a lehetőséget, 3-3. A házigazdák még egy lapáttal rátéve hajtottak a győzelemért, a fordítás viszont most nem jött össze, így igazságosnak mondható döntetlen született.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Ez egy derbi volt, hiszen az Aramis és mi is hasonló cipőben járunk, a lehető legjobb pozíciót akarjuk elérni a felsőház előtt. Ilyen típusú meccseken minden adódó lehetőséget ki kell használni, mi ma ezt nem tettük meg. Nem szabad két olyan gólt ajándékozni az ellenfélnek a meccs elején, mint ezt most is, és korábban is megtettük a szezon során. Fontos szituációkban nem hoztuk meg a jó döntéseket. Mindezek alapján ma egy pont járt számunkra. Ezen változtatni most már nem tudunk, 3-3-mal ért véget a mérkőzés. Már a hétfői, következő rangadóra kell készülnünk. Érződik a fáradtság több játékoson, az elmúlt hónapok folyamatos terhelése nyomot hagyott. Fontos lesz most a regeneráció, és majd ezután tudjuk megtervezni a pontos stratégiát a Veszprém elleni összecsapásra.

SG Kecskemét Futsal – Aramis SE 3-3 (1-2)
Férfi futsal NBI alapszakasz 18. forduló
2023.01.19., csütörtök 19:00
Messzi István Sportcsarnok

https://futsalhungary.hu/meccs/1739295

advanced-floating-content-close-btn