U17, U20: Négy pont a Rubeola otthonából

Az U17 nyerni tudott a Rubeola FC Csömör ellen, míg az U20 egy fordulatos, sokgólos mérkőzésen döntetlenre végzett, ami bravúrnak számít.

Móra Viktor edző az U17 meccséről: Egy fiatal brigáddal vágtunk neki a találkozónak, és már az elején jeleztük, hogy a három pontért érkeztünk. Az első félidőben csak egyszer tudtunk betalálni, habár számos lehetőséget dolgoztunk ki. A fordulás után is rendben volt a koncentráció, és ott már gólokkal is párosult a jó játék.

Móra Viktor edző az U20 meccséről: Egy bravúr döntetlent sikerült elérnünk a tavalyi U20-as bajnok ellen, akinek játékosai fent edződnek és játszanak a felnőttben. Stabil védekezésből kontrára rendezkedtünk be, ami ült is, mert a félidőre háromgólos előnnyel mehettünk. Nem lankadhatott a figyelmünk, mert a második félidőben nagyon nyomott a házigazda, és habár egy ideig bírtuk a strapát, jöttek egyéni hibák, illetve fáradtság, és az ellenfelünk kiegyenlített. A végén mi is, és ők is megnyerhettük volna a találkozót, de ezért most mindkét csapat csak egy pontot kapott. Egy minimális hiányérzet van bennem, mert nagyon sokáig hárommal vezettünk, és egy nagyon pici extra koncentrációval a győzelem is sikerült volna, de így is le a kalappal, mert papíron egy jobb csapat ellen csíptünk el egy pontot. Gratulálok a fiúknak!

advanced-floating-content-close-btn