Stojan Milovac a második légiósunk

A 25 esztendős szerb játékos a román élvonalból érkezik Kecskemétre.

Stojan Milovac a Novi Pazar csapatában kezdte meg pályafutását, majd Romániában a Csíkszereda (itt kupagyőzelmet és bajnoki aranyat szerzett) és a Temesvár gárdáit erősítette. A legutóbbi szezonban 12 gólig jutott. A szerb nemzeti válogatott mezét eddig egyszer húzhatta magára.

A technikás játékos számára nem lesz ismeretlen a kecskeméti közeg, hiszen Darko Ristic és Biró Attila már voltak klubtársai a korábbi karrierje során.

– Boldog vagyok, hogy Kecskemétre szerződhettem, mert egy nagyon jól szervezett és dinamikusan fejlődő klubról beszélünk – kezdte Milovac. – Úgy gondolom, hogy minden adott lesz ahhoz, hogy szép szezont fussunk, és elérjük a kitűzött célokat, hogy a versenysorozatokban a legjobbak közé kerüljünk. Természetesen rengeteg munka vár ránk, de úgy látom, hogy mindenki nagyon elszántan vetette bele magát a munkába, és szeretne fejlődni. Így vagyok ezzel én is, szeretném a legjobb tudásommal szolgálni a klubot, a várost – zárta gondolatait a szerb futsalos.


Az SG Kecskemét Futsal csapatával korábban szerződést hosszabbítottak már: Rigó László, Biró Attila, Öreglaki Norbert, Hadnagy István, Bencsik Roland, Mészáros Bence, Mánya Szabolcs, Darko Ristic.

Új igazolás: Pál Patrik (Veszprém), Stojan Milovac (Temesvár).

advanced-floating-content-close-btn