Sallai Bencével is hosszabbítottunk

A Kecskeméthez ezer szállal kötődő Sallai Bence is az SG Kecskemét Futsal felnőtt együttesét erősíti a 2021/22-es szezonban.

A 20 éves játékos már ötödik évét kezdheti meg a kecskeméti futsalcsapatban.

-Örülök hogy ismét sikerült egyezséget kötni a klubbal, és továbbra is itt futsalozhatok! Már az ötödik szezonom kezdem meg a csapattal, és ahogy eddig minden évadban sikerült lépnünk előre, úgy remélem, most sem lesz másképp, és a tavalyi 5. helynél is merészebb álmokat szövögethetünk majd! – nyilatkozta a szerződéskötés után Sallai Bence.