Pál Patrik a nyár első igazolása

Folyamatosan alakul a keret az SG Kecskemét Futsal csapatánál, amely a jövő héten megkezdi az alapozást a 2022-23-as szezonra. A nyár első új igazolása Pál Patrik, aki Veszprémből tette át székhelyét Kecskemétre.

NB I-es pályafutását már fiatalon, 17 évesen megkezdte. A most 25 esztendős játékos korábban az Aramis, Dunaújváros és a Veszprém csapataiban szerepelt az élvonalban. Egy bajnoki bronzérem és egy kupagyőzelem karrierje eddigi mérlege.

A nemzeti válogatottban 36 alkalommal kapott szerepet, és 11 gólt szerepel eddig a neve mellett.

-Azért választottam Kecskemétet, mert dr. Vercz Tamás, az SG Kecskemét Futsal ügyvezető elnöke megkeresett a szezon végén, és olyan jövőképet vázolt fel, ami nagyon szimpatikus volt számomra – mesélte Pál Patrik megkeresésünkre. – Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rábólintsak az ajánlatára, örömmel fogadtam el a felkérést. Nagyon bizakodó vagyok, és bízom benne, hogy egy erős csapatot alkotunk majd, amely komoly célokért küzdhet. Szeretném a legjobb tudásommal szolgálni a klubot. A küzdőszellem Kecskeméten mindig is erős volt, amikor ellenfélként érkeztem ide, akkor is mindig parázs derbiket vívtunk. Úgy gondolom, hogy a következő évadban sem lesz ez másképp, foggal körömmel fogunk küzdeni, hogy a lehető legjobb helyet szerezzük meg. Még csak most költöztem le a városba, de amit eddig láttam belőle, az nagyon tetszett. Megkérdeztem már a korábban Kecskeméten játszó játékosokat, és ők is megerősítették ezt bennem, hogy jó döntést hoztam. A csapatból szinte mindenkit ismerek, így nem lesz ismeretlen a közeg számomra, nagyon várom már, hogy megkezdjük a közös munkát – zárta gondolatait.

Az SG Kecskemét Futsal csapatával korábban szerződést hosszabbítottak már: Rigó László, Biró Attila, Öreglaki Norbert, Hadnagy István, Bencsik Roland, Mészáros Bence, Mánya Szabolcs, Darko Ristic.

Új igazolás: Pál Patrik (Veszprémből).

advanced-floating-content-close-btn