Augusztus 25-én kezd az U17 és az U20

Megkezdi augusztus 25-én a felkészülést az U17-es és U20-as korosztály. A vezetőedző Móra Viktor lesz továbbra is, segítője Mánya Szabolcs. Az edzések szerdánként 18:30-tól lesznek a Neumann János Egyetem Törös Olga csarnokában, péntekenként pedig igény szerint egyéni képzéseket tartanak,…

Boznánszky és Bencsik is várja már a bajnoki rajtot

Augusztus 16-án, Debrecenben kezdődik meg a férfi futsal NBI 2021/22-es szezonja az SG Kecskemét Futsal számára. A klub két nyári igazolása, Boznánszky Gábor és Bencsik Roland szerint minden adott, hogy eredményes évad elé nézzenek. -Csupa pozitív tapasztalatom van Kecskeméttel…

Jó szájízzel mehetünk neki a bajnoki rajtnak

Utolsó edzőmeccsét hazai környezetben vívta az SG Kecskemét Futsal együttese az MVFC Berettyóújfalu ellen. A tavalyi ezüstérmes meglépett két góllal, de a rengeteg helyzetet kidolgozó hírös városiak a fordulás után egyenlíteni tudtak, így igazságosnak mondható döntetlen született. Alaposan bekezdtek…

A Lost Electricet is a támogatóink között köszönthetjük

Az SG Kecskemét Futsal támogatóinak köre a 2021/22-es szezonra a Lost Electric Kft-vel bővült. Köszönjük bizalmukat, igyekszünk meghálálni minél több győzelemmel! „Vállalkozásunknál, ami épületek teljes körű villamosság szereléssel foglalkozik, mindig szem előtt tartottuk a dinamikus, gyors fejlődést. Az SG…

Másodszor is győzelem az Újpest ellen

A tihanyi edzőtábor első napján az Újpest FC-220Volt az ellenfél az SG Kecskemét Futsal számára. Pár nappal ezelőtt a fővárosban is összecsaptak edzőmeccsen a csapatok, akkor is, és most is hírös városi győzelem született. Koós Károly értékelése: Egy…

Marokkó ellen edzőmeccseltek Aleksicék

Az SG Kecskemét Futsal játékosa, Ninoslav Aleksic is meghívót kapott a világbajnokságra készülő szerb futsalválogatott két, Marokkó elleni edzőmeccsére. Az első összecsapáson az afrikaiak nyertek 8-4-re, majd a "visszavágón" 3-3-as döntetlen született. Aleksic mindkét mérkőzésen pályára lépett. "A marokkói…

Meggyőző siker az Újpest otthonában

A tihanyi edzőtábor előtt még Újpesten volt jelenése a kék oroszlánoknak, és meggyőző játékkal győzték le a fővárosiakat 3x30 perces mérkőzésen. Bíró nyitotta a gólszerzők sorát, majd ismét ő volt eredményes, így kétgólos vezetésre tett szert az SG Kecskemét…
advanced-floating-content-close-btn