24.
JAN.
Nem sikerült a visszavágás

Pénteken az NB II. közép-keleti csoportjának egyik nagy rangadóját játszották. A Magyar Kupa négyes döntőjébe jutott Dunakeszi a Kecskemétet fogadta.

Szövegközi kép 1

 

Rémálomszerűen kezdődött a meccs a kecskemétiek számára, hiszen nyolc perc elteltével már 3-0 állt az eredményjelzőn. A sokkból nehezen tért magához a Scoregoal, de aztán elkezdték gyártani a helyzeteket, majd Móra Viktor révén sikerült is szépíteniük. A kapott gól megfogta a hazaiakat, és visszább álltak, kontrákból próbálták növelni előnyüket, ám vagy Peltzer védett, vagy nem találtak kaput a hazaiak. A félidőre 3-1-el mehettek a csapatok.

A folytatásban Kovács József bombájával sikerült csökkenteni a hátrányt, ám eztán nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni a hírös városi alakulat. A Kinizsi gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget, majd tovább rohamozott, és nem kegyelmezett. Még négyszer tudták bevenni Peltzer kapuját - egyszer büntetőből -, így kialakítva a 8-2-es végeredményt.

Cserenkó Szabolcs vezetőedző: - Az első nyolc percben nagyon-nagyon messze voltunk öngmagunktól. Végig futni kellett az eredmény után. A Dunakeszi játékosai nem voltak fáradtak, futsaloztak, élvezték a játéko, mi pedig elmaradtunk a megszokott teljesítménytől. A két csapat között ekkora különbség azért nincs, de a mai nap volt, és gratuláltunk is nekik ezért. Lesz még két meccsünk velük a rájátszásban, szeretnénk revansot venni, de addig még sok teendőnk van, készülünk a következő meccsre, megyünk tovább.

Dunakeszi Kinizsi - Scoregoal Kecskeméti FC 8-2 (3-1)
Férfi Futsal NB II. közép-kelet, 17. forduló

Kecskemét gsz.: Móra, Kovács J.