Kiváló iramú meccsen döntetlen a címvédővel

Pénteken újabb edzőmeccset játszott a bajnoki címvédő Haladással az SG Kecskemét Futsal gárdája. A szerdai vereséget követően most a kék oroszlánok sokkal jobb játékkal rukkoltak elő, és 4-4-es döntetlen értek el a felkészülésük utolsó előtti edzőmeccsén.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Az volt a mai meccsel szemben az elvárásom, hogy a szerdaihoz képest feljavuljunk. Ezt a fiúk megvalósították, és derekasan küzdöttek végig. A bajnokság legerősebb csapatával végig partiban voltunk, megmutattuk, hogy tudunk mi is ilyen magas szinten játszani. A közönség és a szakvezetők elégedettek lehetnek, mert magas színvonalú összecsapást láthattunk. Ez az összecsapás is kiválóan szolgálta a felkészülésünket, elégedett vagyok a ma látottakkal. A jövő héten még egy Aramis elleni edzőmeccs maradt a felkészülésünkből, utána pedig már a bajnoki rajtra összpontosítunk minden idegszálunkkal.

Haladás – SG Kecskemét Futsal 4-4 (1-3)
felkészülési mérkőzés
Kecskeméti gólszerzők: Bencsik, Biró, Milovac, Ristic.