Két Dávid Richárd gól Izrael ellen

Hat gólt lőttünk Izraelben, megvan a második hely a vb-csoportban Férfi futsalválogatottunk 6-1-re megnyerte izraeli világbajnoki selejtezőjét. Kedden a horvátokkal játszunk a debreceni Főnix Arénában.

Férfi futsalválogatottunk csoportbeli harmadik vb-selejtezőjén a második hely volt a tét az izraeli válogatott ellen Petah-Tikvában. A két csapat ősszel Szombathelyen 2-2-es döntetlent játszott egymással, az izraeli visszavágón a győzelem biztos második helyet jelentett volna, de a jobb gólkülönbség miatt a döntetlen is a mieinket hozta volna kedvező helyzetbe a horvátok elleni, jövő keddi debreceni összecsapás előtt.

A magyar válogatott a biztos védekezést helyezte előtérbe a mérkőzés első félidejében, többet birtokolta a labdát ellenfelénél, nem adott lehetőséget a gyors hazai kontrákra. Támadásban nem volt könnyű dolgunk, mert az izraeliek védekező felfogásban futsaloztak, a lövéseinknél rendre odaért egy-egy láb, a legtöbb próbálkozásunkat blokkolták, a többi pedig célt tévesztett.

Az első félidő második felében az izraeliek egy kontra végén tudtak veszélyeztetni, Krajcsi Bencének ekkor védenie kellett. A szünetig nem változott az eredmény, a második játékrészben viszont beindult a gólgyártás: előbb a nem sokkal korábban elsőként pályára lépő Dávid Richárd lőtt a hálóba egy oldalberúgás után, majd egy jobb oldali akció végén Rábl János volt eredményes. A játékrész felénél Hajmási Milán alakította 0-3-ra az állást, majd miután az izraeliek öt a négyre álltak át, Dávid Richárd szerzett a saját térfeléről gólt az üres kapura egy labdaszerzés után (0-4).

A hazaiak a folytatásban is levitték támadásban a kapusukat, és a 33. percben Cohen révén megszerezték a szépítő találatukat (1-4). A hajrához közeledve egyre sürgetőbbé vált a hazaiak számára a gólszerzés, de öt mezőnyjátékossal sem tudták bevenni a kapunkat, ráadásul három perccel a vége előtt labdát szereztünk, Horváth Szabolcs pedig saját hatosán belülről az üres kapuba gurított (1-5). És ezzel nem volt még vége, az utolsó másodpercekben Dróth Zoltán is betalált a saját térfeléről, kialakítva az 1-6-os végeredményt.

Győzelmével a magyar válogatott bebiztosította a második helyét vb-selejtező csoportjában. Kedden a debreceni Főnix Arénában a horvátokat fogadjuk, annak a mérkőzésnek az lesz a tétje, hogy sikerül-e egyenesen bejutni a vb-selejtező elitkörébe, vagy pótselejtezőt kell játszania a csapatnak.

– Négy hónapot kellett várnunk arra, hogy bebizonyítsuk, az izraeliek elleni szombathelyi döntetlen csak egy botlás volt, és sokkal jobban is tudunk játszani annál, amit otthon mutattunk – mondta Turzó József szövetségi kapitány a mérkőzés után. – Bár a papírforma a magyar válogatott sikerét ígérte, rengeteget kellett küzdeni és dolgozni a pályán ezért a sikerért, ezért végig feszült volt a mérkőzés. Büszke vagyok a fiúkra, mert igazi csapatként küzdöttük át magunkat a nehézségeken, a tapasztalt játékosok és a fiatalok is kivették a részüket ebből a győzelemből. Remek közösség alakult ki a válogatottnál, úgy utazunk Debrecenbe, hogy szeretnénk kiszolgálni a hazai közönséget, és szép eredménnyel zárni a csoportkört.

Izrael-Magyarország 1-6 (0-0)
Magyarország: Krajcsi Bence – Fekete Márk, Nagy Imre, Vas Ádám, Dróth Zoltán
Cserék: Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Fekete Olivér, Fridrich Dávid, Rábl János, Pál Patrik, Hajmási Milán, Horváth Szabolcs, Bencsik Roland
G.: Dávid (2), Rábl, Hajmási, Horváth, Dróth

mlsz.hu