Fiatal kapussal erősödött keretünk

Mészáros Bence a TFSE csapatától érkezik az SG Kecskemét Futsal kötelékébe.

A 20 éves hálóőrnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a fővárosiak feljutottak az élvonalba. Idén Erasmus-program keretében Cipruson tanult, ám ezen időszakban sem tétlenkedett, hiszen az Apoel Nicosia csapatával edzett (az ottani légiós-szabály miatt nem védhetett tétmérkőzésen).

Mészáros Bence örült a kecskeméti megkeresésnek, és mindent megtesz majd, hogy a szezon végéig szóló szerződése meghosszabbításra kerüljön majd:

– Nagyon szimpatikus volt az a jövőkép, amelyet felvázolt nekem a klubvezetés – mondta el érdeklődésünkre a fiatal kapus. – Számomra ez egy nagyon jó lehetőség, hiszen Kecskeméten profi körülmények vannak, és az sem mindegy természetesen, hogy egy olyan rutinos kapustól, mint Rigó Lászlótól tudok majd tanulni. Mindent megteszek majd, hogy a bizalmat megháláljam – zárta gondolatait.

advanced-floating-content-close-btn