Ezúttal a kupában csapunk össze a Veszprémmel

A bajnokságban a felsőházi rájátszásban hétfőn 2-2-es döntetlent ért el Veszprémben az SG Kecskemét Futsal alakulata, ám szerdán újra a királynék városában van jelenésük a Magyar Kupában.

A tét nem kicsi, hiszen a négy közé kerülésért küzdenek majd a felek szerdán 18:30-tól a Március 15. sportcsarnokban. A továbbjutást két mérkőzésen dől el, így egy jó eredménnyel nagy lépést tehetnének céljaik felé a kék oroszlánok.

Marko Gavrilovic sportigazgató: -Szerdán ismét Veszprémben lépünk pályára, most a kupában az odavágó következik a négy közé kerülésért. Egy pikáns összecsapás lesz ez is, a két gárda már háromszor összemérte tudását a szezonban. Pár nap alatt nem lehet nagy változtatásokat végrehajtani, meglepetésekkel előrukkolni, így a legfontosabb az lesz, mennyire sikerül felfrissíteni magunka. A keddi napot arra szánjuk, hogy átbeszéljük azokat a szituációkat, amelyekben javulnunk kell a tegnapihoz képest. Öreglakira most már számíthatunk, de még mindig lesznek hiányzóink, így létszámban többen nem leszünk. Hiszem, hogy meg tudjuk nyerni az összecsapást, és ezért mindent meg is teszünk, hogy a lehető legjobb pozícióból várhassuk a kecskeméti visszavágót.

Veszprém Futsal – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal Magyar Kupa, 4. forduló, 1. mérkőzés
2023.03.29., szerda 18:30
Veszprém – Március 15 Sportcsarnok
Élő közvetítés a házigazda Youtube csatornáján várható

advanced-floating-content-close-btn