Debrecenben folytatódik a felsőházi rájátszás

Hosszú szünet után folytatódik a férfi futsal NBI felsőházának rájátszása a kecskemétiek számára. Legutóbb február 25-én léptek pályára Koós Károly tanítványai a pontvadászatban.

Azóta Európa-bajnoki selejtezőket játszott csapatkapitányunk, Mánya Szabolcs, továbbá két edzőmeccset is vívott az SG Kecskemét Futsal, tehát folyamatosan készült az egész csapat, mindenki tette a dolgát, hogy a lehető legjobb formában várhassák a március 26-ai folytatást.

A DEAC ellen az alapszakaszban kétszer csapott össze a hírös városi alakulat, és mindkétszer hazai siker született. A Messzi István sportcsarnokban elért kecskeméti siker egyébként azért is volt fontos, mert ott dőlt el, hogy a 4. pozícióból vághatnak neki a kék oroszlánok a felsőháznak.

A pénteken 18:30-kor kezdődő összecsapás előtt Koós Károly vezetőedző bizakodóan nyilatkozott:

-Hosszú volt a szünet, ráadásul nekünk tolódott is egy héttel a szabadnapunk miatt. Viszont így volt idő és lehetőség még jobban feltérképezni az ellenfelet. A DEAC már korábban is bizonyította, és most a felsőházban is ezt mutatja, hogy masszív együttes. Fiatalok, lendületesek, minőségi játékosok alkotják keretüket. Méltán vannak a legjobb ötben. Azt gondolom, hogy kellően felkészültünk belőlük. Számunkra, ami a legnagyobb kellemetlenség lehet, az a pálya speciális borítása, amely lassítja a játékot. Ezzel legutóbb nehezen birkóztunk meg, de most tudatosan készültünk erre is. Bizakodva várjuk a pénteki összecsapást. Azt láttam a fiúk edzésmunkáján, hogy már mindenki ki van éhezve a tétmeccsre, és becsülettel tették a dolgukat. Olyan eredményt szeretnénk elérni, ami további lendületet adhat nekünk a felsőházban. Vannak kisebb-nagyobb sérüléseink, de igyekszünk a legerősebb összeállításunkban pályára lépni, és eredményesnek lenni.

DEAC – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal felsőház, 4. forduló
2021.03.26., 18:30
DEAC Sportaréna

A DEAC élő közvetítése várhatóan az alábbi linken lesz elérhető:
https://youtu.be/BYytixlXAgs

advanced-floating-content-close-btn