Sorsoltak a Magyar Kupában

Az SG Kecskemét Futsal január elején a Balassagyarmat - Gyöngyös párharc győztesével kezdi meg a Magyar Kupa küzdelmeit. Ma délelőtt kisorsolták a férfi magyar kupa első és második körét. Az idei kiírásban az első két fordulóban az alacsonyabb osztályú…

Gálázva nyerte első bajnokiját az U15

Az U15-ös futsal-bajnokság első fordulójában 19 gólt rúgtak Izsákon az ifjú kék oroszlánok. Idén sajátos lebonyolítás mellett zajlik a korosztály pontvadászata. Két csoport került kialakításra, amelyekben először területi alapon versengenek a csapatok, majd később csapnak össze a Pest és…

Négy válogatott meghívó érkezett

Tomic a szerb válogatottal a vb-kvalifikációs elitkörben szerepel Ukrajna ellen, míg Bencsik, Fekete és Pál a magyar nemzeti csapattal Svédország ellen játszik edzőmeccseket. Aleksandar Tomic Szerbia válogatottjával továbbra is a világbajnokságra való kijutásért küzd. Október 6-án Vranjéban csapnak össze…

Fontos siker a Maglód ellen

5-0 után már minden érdemi kérdés eldőlt, a hírös városi siker egy percig sem forgott veszélyben. Nagy elánnal vetette bele magát az összecsapásba az SG Kecskemét Futsal, szerették volna hamar ellenfelük tudtára adni, hogy a három pontot itthon akarják…

Élet-halál csata jön csütörtökön

Második mérkőzésére készül az SG Kecskemét Futsal a héten. A hétfői, Haladás elleni vereséget követően égetően fontos lesz a kék oroszlánok számára, hogy bezsebeljék a győzelmet hazai környezetben az újonc Maglód ellen. Mindkét gárda nagy pofonba szaladt bele a…

Nem adott esélyt a Haladás

A címvédő Haladás VSE kihasználta a lehetőségei nagy részét, míg a Kecskemét csak a meccs pár periódusában tudta felvenni a ritmust. Gyászszünet előzte meg a forduló rangadóját. Kis Jánosra, a honi futsal ikonikus alakja előtt tisztelegtek a csapatok, aki…

A címvédő ellen, idegenben folytatódik a bajnokság

Két hét szünet után folytatódik hétfőn a férfi futsal NBI-es pontvadászat. Az SG Kecskemét Futsal a címvédő Haladás VSE-vel csap össze a bajnokság 6. fordulójában. Válogatottbeli elfoglaltságok miatt volt kényszerpihenő a csapatok számára. A magyar futsalválogatott Vietnámba utazott,…

Hatgólos sikerrel rajtolt az U19

Veszprémben kezdték meg vasárnap a bajnoki küzdelmeket az U17-es és U19-es csapataink. Móra Viktor az U19 meccséről: Megfelelő létszámmal tudtunk Veszprémbe utazni, és volt is miért visszavágnunk, mert tavasszal fájó vereséget szenvedtünk tőlük. Úgy érzem, végig kezünkbe tartva a…
advanced-floating-content-close-btn