Kajtár útja a felnőtt válogatottságig

Kajtár Mátyás 4 évesen kezdett el fociedzésekre járni a Kecskeméti LC-ben, majd 2012-ben igazolt játékos lett. A KLC után a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia növendéke lett, 2019-ben csatlakozott a kecskeméti UFC-hez, majd kölcsönszerződéssel egy évet Tiszakécskén is játszott. Szabó Tibor…

Dominált az U13 a Téli tornasorozat első játéknapján

A Bács-Kiskun Vármegyei Labdarúgó Szövetség szervezésében zajló Téli tornasorozat első játéknapját három győzelemmel abszolválták az U13-as futsalosaink. A következő hetekben még háromszor fognak összecsapni a Bugac és Tiszakécske csapataival. Szabó Ábel edzői értékelése: Nagyon büszke vagyok a srácokra, igazi…

Elkészült a felsőház sorsolása

A február 19-i Magyar Kupa meccset követően a felsőház nyitányán is a Debrecen lesz az ellenfele az SG Kecskemét Futsalnak. A hazai meccsek pontos időpontja már kikristályosodott. A Messzi István Sportcsarnokban az alábbi dátumokon játszanak a felsőházban a kék…

U15-ös siker a felsőház nyitányán

Az U15-ös felsőházi futsal-bajnokság első megmérettetésén a Kincsem SE ellen csaptak össze a legfiatalabb kék oroszlánok, és magabiztos sikert arattak hazai környezetben. Biró Attila edzői értékelése: Nagyon jó mérkőzést sikerült ma játszanunk. Az első félidőben teljes mértékben mi…

Kajtár és Haász a felnőtt válogatottban

A magyar futsal-válogatott felkészülési mérkőzéseken lép pályára Kuvait ellen Kuvait városban 2024.02.04-12 között. Mérkőzések: 2024.02.09.: Kuvait – Magyarország 19:15 óra 2024.02.11.: Kuvait – Magyarország 19:15 óra Kecskemétről ezúttal ketten csatlakoznak a túrához: Kajtár Mátyás és Haász Benjámin.

Győzelemmel zártuk az alapszakaszt

Mindkét félidőben egy-egy gólt rúgott az SG Kecskemét Futsal, és 2-0-ra nyertek a Nyíregyházával szemben. Kecskeméti rohamokkal kezdődött a mérkőzés, ám a nyírségi védelem jól állta a sarat. Mindez a 3. percig volt elmondható, ekkor Pál Patrikot hozták kihagyhatatlan…

Kulcsfontosságú meccsel zárul az alapszakasz

A Nyíregyháza ellen zárul hazai környezetben az alapszakasz csütörtökön. A legjobb forgatókönyv szerint a dobogón is végezhetnek a kék oroszlánok, ám ehhez győzelem kell, amelyhez minden szurkolónk buzdítására szükség lesz. Csütörtökön este sok kérdésre választ kaphatunk majd, hiszen…

U17, U19: Parázs meccsek Csengerben

Vasárnap nagy túrában volt része korosztályos csapatainknak, hiszen a Csenger vendégeként léptek pályára az élvonalbeli utánpótlás bajnokágok 15. fordulójában. Móra Viktor edzői értékelése az U19 meccséről: Emlékeztettem a srácokat arra, hogy ez a meccs nagyon nem fog hasonlítani…

Hoztuk a kötelezőt Pécsen

Megnehezítette a kecskeméti futsalosok dolgát a házigazda Pécs, ám a kék oroszlánok nem ijedtek meg, és hátrányból fordítottak, és végül 4-2-re nyertek.  Alaposan bekezdett a hírös városi alakulat, mégis a Pécs szerzett vezetést a 8. percben Bálint révén, 1-0.…

A hét második idegenbeli túrája vár a csapatra

A hétfői, Berettyóújfalu elleni meccs után csütörtökön újabb idegenbeli túra következik a kecskeméti férfi futsalosok számára az NBI alapszakaszának 21. fordulójában. A Pécs vendégei lesznek csütörtökön 19 órától a kék oroszlánok. Október végén magabiztos hírös városi siker született, 9-0-ra…
advanced-floating-content-close-btn