A Nyíregyháza ellen térhetünk vissza a győzelmek útjára

2022-ben még hét bajnoki összecsapás vár az SG Kecskemét Futsal csapatára, az első hazai környezetben a Nyíregyháza ellen lesz november 21-én, hétfőn 19 órától.

A legutóbbi fordulóban mindkét gárda vereséget szenvedett. Míg a hírös városi kék oroszlánok a listavezető MVFC Berettyóújfalu ellen maradtak alul 5-3-ra idegenben, addig a Nyíregyháza saját közönsége előtt kapott ki 4-6-ra a Rubeola FC Csömör ellen.

Az SG Kecskemét Futsal a botlás ellenére továbbra is az élmezőny tagja, és jelenleg az 5. helyet foglalják el, mindössze két egységgel lemaradva a dobogóról. A szezon egyik újonc csapatának számító nyírségiek a tabella 8. pozícióján állnak.

Marko Gavrilovic sportigazgató várakozásai: Minden egyes nap edzünk, és maximális koncentrációval készülünk a következő megmérettetésre. Kielemeztük azokat a hibákat, amelyek a legutóbb a vesztünket okozták. Még hét mérkőzés vár ránk 2022-ben, a Nyíregyháza elleni lesz az első a sorban. Mi vagyunk az összecsapás favoritjai, ám minden egyes meccs új kihívás, és meg kell mutatnunk a karakterünket. A nyírségiek kompakt csapatot alkotnak, veszélyesek a kontratámadásaik. Ezekre oda kell figyelnünk. Legutóbb otthon kikaptak a Csömörrel szemben, így biztos mindent megtesznek majd ellenünk, hogy az elhullajtott pontokat visszaszerezzék. A mi feladatunk, hogy már a meccs elejétől domináljunk, és ne adjunk nekik esélyt arra, hogy vérszemet kapjanak. Készen állunk, és természetesen győzelemmel szeretnénk megörvendeztetni szurkolóinkat.

SG Kecskemét Futsal – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Férfi futsal NBI alapszakasz 11. forduló
2022.11.21., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

🍕➕🎟🎟🟰😍
A mérkőzésre páros belépő jár, ha a Gurman Balkan Grilltől rendelsz Scoregoal Pizzát!

Live Stream: