A listavezető Veszprémet fogadjuk hétfőn

A csütörtöki, döntetlennel végződő Aramis elleni bajnoki után újabb rangadó vár az NBI-ben az SG Kecskemét Futsal csapatára. A listavezető Veszprém érkezik hétfőn 19 órakor a Messzi István sportcsarnokba.

Októberben a hírös városiak begyűjtötték idegenben az értékes három egységet, és most is ez lesz a céljuk természetesen, habár még akadnak kérdőjelek annak tekintetében, hogy milyen összeállításban tudnak nekimenni ennek a derbinek.

A listavezető Veszprémnek 44 pontja van, míg a 4. helyen álló SG Kecskemét Futsal 39 egységet szorgoskodott össze tizennyolc forduló alatt.

Marko Gavrilovic sportigazgató a meccs előtt: Egy újabb rangadó előtt állunk, amely mindkét csapat számára, nekünk és a Veszprémnek is nehéz lesz, hiszen vannak hiányzók. Csütörtökön döntetlent értünk el az Aramis ellen, noha többet szerettünk volna kihozni abból a meccsből. A Veszprém ellen több energiával és koncentrációval kell játszanunk, hogy eredményesebbek tudjunk lenni, és közelebb kerüljünk hozzájuk a tabellán. Biztos vagyok benne, hogy aki pályára lép, a maximumot fogja nyújtani, meglátjuk ez mire lesz elég. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden sportszerető kecskemétinek felhívjam a figyelmét erre a roppant izgalmasnak ígérkező derbire. Jöjjenek ki minél többen hétfőn 19 órakor a Messzi István sportcsarnokba, és buzdítsák a csapatot, hogy dicsőséget szerezzünk Kecskemétnek!

SG Kecskemét Futsal – Veszprém Futsal
Férfi futsal NBI alapszakasz 19. forduló
2023.01.23., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva

Live Stream a klub YouTube csatornáján lesz elérhető.


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

🍕➕🎟🎟🟰😍
A mérkőzésre páros belépő jár, ha a Gurman Balkan Grilltől rendelsz Scoregoal Pizzát!

advanced-floating-content-close-btn