A listavezető MVFC-hez utazunk hétfőn

Vérbeli rangadó vár a válogatott szünetet követően ismét az SG Kecskemét Futsal csapatára. A listavezető MVFC Berettyóújfalunál vendégeskednek hétfőn a kék oroszlánok az NBI-es pontvadászat 10. fordulójában.

A Berettyó az eddigi kilenc mérkőzéséből csak egyetlen egyet veszített el, azt is még a második körben, idegenben az Aramis ellen. Azóta kiváló formát mutatnak, és teljesítményükkel a tabella éléről várhatják a hétfői összecsapást.

A kecskeméti gárda sem panaszkodhat, hiszen az utóbbi négy fordulóban három sikert arattak, és egy döntetlen áll még ebben a periódusban a mérlegükben, így 20 egységgel a lista harmadik helyén állnak a 10. forduló előtt.

Marko Gavrilovic sportigazgató várakozásai: Ismét egy komoly erőfelmérő előtt állunk, hiszen a listavezető Berettyóújfalu vendégei leszünk hétfőn a bajnokság folytatásában. Nagy tapasztalattal bíró gárda az MVFC. Tudásuk és mutatott teljesítményük alapján úgy vélem, megérdemelten vezetik a tabellát. Több dolog is mellettük szól, de mi természetesen úgy utazunk hozzájuk, hogy pontot, pontokat akarunk rabolni. Nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk erre a találkozóra sem, hiszen többen a válogatottbeli elfoglaltságok miatt csak most tudnak pénteken visszacsatlakozni a klubnál folyó munkába. Haászra továbbra sem számíthatunk, ám Öreglaki és Sánta már újra edzésbe állt kisebb sérülést követően. A következő három napban minden idegszálunkkal arra fókuszálunk, hogy a legjobb formában várhassuk az összecsapást. Nehéz feladatunk lesz, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy meglepetéssel szolgáljunk, és újabb fontos lépést tegyünk céljaink elérése felé.

MVFC Berettyóújfalu – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI alapszakasz 10. forduló
2022.11.14., hétfő 18:30
Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok

Élő közvetítés az MVFC Youtube csatornáján várható.