A legvégén sikerült megszerezni a 3 pontot

Az alsóházi rájátszás harmadik körében a fővárosi TFSE gárdáját fogadta a Messzi István sportcsarnokban az SG Kecskemét Futsal. A hazai mezőnyfölény végül az utolsó percben hozta meg az áttörést, és ezzel három ponttal gazdagodtak a kék oroszlánok.

Egymásnak estek a csapatok, és az első kapufát a fővárosiak jegyezhették. A kecskeméti kötődésű Dudás is megdolgoztatta aztán Rigót, a túloldalon pedig Biró került nagy helyzetbe, ám nem tudta pontosan kapura tenni a játékszert. Ristic és Klacsák próbálkozott ezután bevenni a TFSE kapuját, de ők sem jártak sikerrel. Nyomás alatt tartotta a vendégeket a Kecskemét, válaszként a félidő derekán időt kértek a budapestiek. Inkább a küzdelem dominált ezt követően, mintsem a pengés megoldások, egy-egy villanás azonban mindkét térfélen akadt, de a kapusok jól állták a sarat. Ristic sistergős bombát eresztett el a 17. percben, viszont a keresztléc kisegítette ki a TFSE portását. Labdavesztés után kontrázhatott a vendég alakulat, és a kapu előtti kavarodásból végül nem született találat. Igyekeztek begyötörni a félidőig egy gólt a hírös városiak, Sallai kapufája után Biró azonban hiába vágta a labdát a hálóba, ez már időntúl történt, így 0-0-lal ért véget az első etap.

Fordulást követően Rigónak kellett kétszer is védeni, majd Ristic közelről vágta a kapusba a túloldalon közelről. Az egész pályán letámadó kecskemétiek igencsak zavarba hozták ellenfelüket, a gólcsend azonban ennek ellenére sem akart megtörni. Teljesen felborult a pálya, a TFSE szinte alig tudta megtartani a labdát, de kontrákból veszélyesek tudtak lenni, Biró az egyik ilyen akciót csak sárga lapot érően tudta megállítani. Sorjáztak a kecskeméti lehetőségek, a budapestiek rettentően masszívan védekeztek, mindig elakadt a labda egy védő lábában. A 35. minutumban Hadnagy is besárgult, Koós Károly pedig a vendégek sikertelen szabadrúgása után időt kért, hogy megtervezzék a maradék idő stratégiáját. Öt a négy elleni taktikára váltottak, s egy sarokrúgás utáni figurából Biró szerezte meg a mindent eldöntő gólt kevéssel a vége előtt, 1-0. 

Koós Károly vezetőedző értékelése: Nehéz meccsre számítottunk, és ez be is igazolódott. A helyzetkihasználásunkon mindenképpen javítanunk kell. Ettől függetlenül szeretném megdicsérni a srácokat, mert az előző héthez képest sokkal másabb mentalitásban játsztottak. Az utolsó pillanatig küzdöttek, hajtottak, és ez végül eredményre vezetett. 

SG Kecskemét Futsal – TFSE-BeStrong 1-0 (0-0)
Férfi futsal NBI alsóház 3. forduló
2022.02.28., 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Jegyzőkönyv: https://futsalhungary.hu/meccs/1720797

advanced-floating-content-close-btn