A küzdőszellem megvolt, a gól elmaradt

Kivételesen csütörtökön játszotta soros bajnoki meccsét az SG Kecskemét Futsal együttese. A vendég a bajnoki címre is esélyes MVFC Berettyóújfalu volt. 

Gyorsan vezetést szereztek a vendégek: 15 másodperc telt csak el, mikor Henrique da Silva meglőtte első gólját, 0-1. Kiegyenlítettebb küzdelem folyt a pályán ezt követően, ám a kecskemétieknek komolyabb lehetőséget nem sikerült kialakítani, egészen az 5. percig. Ekkor Ristic tolta meg a bal szélen, de lövése már nem volt pontos. Az MVFC agresszív védekezése feladta a leckét a hírös városiaknak, sőt labdaszerzésekből a Berettyó tudott eljutni jelentősebb helyzetekig, ám Tombácz a helyén volt. A félidő utolsó öt percében felgyorsultak az események. Előbb Sallai lövését lábbal hárította a vendégek portása, majd Szabó kísérletét Tombácz tolta ki a túloldalon. Nem sokkal később Klacsák centerézésére kiválóan érkezett Gavrilovic, de a kapus reflexből bele tudott kapni még a lövésébe, így nem sikerült az egyenlítés. Időt kértek a vendégek, ám a maradék másfél perc a Kecskemétről szólt, de gól nem esett, így a korai vezetést szerző Berettyóújfalu mehetett előnnyel szünetre, 0-1.

Bátran kezdett a hazai alakulat, sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám egy elszórt labdából végül a Berettyó tudott ismét gólt szerezni a 23. minutumban, Henrique volt újfent eredményes, 0-2. Nem estek össze Koós Károly tanítványai, igyekeztek zárkózni. Nem sokkal később Ristic pörgetése suhant el a kapu előtt, Gavrilovic érkezett volna rá, ám a labda gyorsabb volt nála. Az etap derekán Scherban lőhetett kiszorított szögből, és nem sokat tévedett. Ezt követően egy félpályán eladott labdából vezethetett kontrát a Berettyó, de Rábl nem tudott túljárni Tombácz eszén. Még szintén a 30. percben Sidnei emelésébe kapott bele a hazai kapus, életben tartva a reményeket az SG Kecskemét Futsal számára. Hat minutummal a befejezés előtt 5 a 4 elleni taktikára váltott a hazai alakulat, és ordító helyzetet puskáztak el, Mánya lőtt fölé közvetlen közelről. Mindent egy lapra feltéve támadott ezután is a hírös városi alakulat, egy lefülelt labdát viszont Szabó a saját térfeléről tudott az üres kapuba juttatni, ezzel kialakítva a 0-3-as végeredményt.

Koós Károly értékelése: A Bajnokok Ligájából visszatérő Berettyóújfalu rendkívül határozottan lépett ma pályára, és rögtön felborították a tervünket. Mi szerettünk volna hasonlóan kezdeni. Tizenöt másodperc után gólt kaptunk, ott benne volt a levegőben, hogy el is dől a mérkőzés, de átvészeltük ezt az időszakot, és visszajöttünk a meccsbe. Volt sanszunk, hogy zárkózzunk, ám nem voltunk pontosak a befejezéseknél, így ennek tükrében megérdemelten nyertek a vendégek, gratulálunk nekik. Most a válogatott szünet miatt hosszabb pihenőre vár ránk, két-három edzőmeccs van a programunkban.

SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu 0-3 (0-1)
Férfi Futsal NB I Felső-ház 2. forduló
2021.02.25., 19:30 @ Messzi István sportcsarnok

https://futsalhungary.hu/meccs/1621817